FIVÉREK – NŐVÉREK[1]
A szerző pszichoterápiákban, elsősorban pszichoanalízisek folyamatában figyelt fel először a különnemű testvérkapcsolat sajátságos minőségére és szégyenérzést kiváltó hatására. A téma elméleti megközelítését a pszichoanalízis teoretikus bázisán végzi el, miközben pszichoterápiás gyakorlatban megfigyelt jelenségekre támaszkodik, valamint a témában egyetemi hallgatók által végzett kutatásokra, amelyeknek irányítója volt.
Felveti a kérdést, miért szorult a téma a pszichoanalitikus kutatások peremére, valamint ezzel összefüggésben azt, hogy milyen dinamikai sajátosságai vannak a különnemű testvérkapcsolatnak. Legfőbb célja, hogy bemutassa a gyermekkori testvérkapcsolat lelki fejlődésben elfoglalt helyét, és felfedje a gyermekkori kapcsolatnak azt a sajátosságát, amely megkülönbözteti a felnőttkoritól. A mondanivaló elméleti keretét a francia pszichoanalitikus, F. Dolto testkép koncepciója és Winnicott játék-elmélete képezik. A testvérek Nagy Játékát, azaz a játék-világ fantázia-köziségét pszichoterápiás esetek mutatják be, valamint testvérpárokkal végzett tudományos vizsgálat eredményei.
Kulcsszavak: különnemű testvérkapcsolat – játék – pszichoterápia – kutatás – gyermekkori és felnőttkori testvérkapcsolat
A KÜLÖN NEMŰ TESTVÉRKAPCSOLAT
A testvérkapcsolat a pszichoanalízis és a szépirodalom tükrében
Az analitikus szakirodalom keveset foglalkozik a különnemű, és egyáltalán a testvérkapcsolat kérdéskörével. Az analitikus szerzőket, amikor a személy intrapszichikus konfliktusainak okait kutatják, a kora gyermekkori események személyiséget meghatározó volta miatt főként a szülő –gyermek kapcsolat foglalkoztatja. A pszichoanalízis a gyermeket tehát elsősorban a szülőkhöz fűződő viszonyában vizsgálja, a testvérkapcsolat háttérben marad. A szépirodalom ezzel szemben kitüntető figyelmet szentel a testvérek közötti vonzalomnak és versengésnek. A 20. századi szépirodalomban a testvérkapcsolat nagy gyakorisággal jelenik meg önálló témaként, többek között Thomas Mann, Jean Cocteau, Roger Martin Du Gard, Anatole France, Marguerite Yourcenar, illetve magyar szerzők, mint Déri Tibor, Csáth Géza, Szerb Antal, műveiben. Az említett írók alkotásaiban felismerhető a pszichoanalízis hatása, de attól kezdve, hogy a mű önálló életre kel, azok az életesemények is megelevenednek, amelyek az analitikus elméleten belül homályban maradtak. Th. Mann a Walsung-vér című elbeszélésében például a különnemű iker testvérpár közös világát és a testvérkapcsolatban kibontakozó, a hasonlónak szóló, de a külső világtól lehatároló szerelmi szenvedélyt ábrázolja.
Közös a különnemű testvérkapcsolat irodalmi ábrázolásában a testvérek hasonlóságának hangsúlyozása, az utalásos közös nyelv bemutatása, de ezeken kívül megjelenik a gyermeki játék, a közös fantázia alkotó közege többek között Jean Cocteau és Szerb Antal írásaiban.
Cocteau Vásott kölykök című kisregénye kulcsműnek kínálkozik a téma szempontjából, ezért kiemelt figyelmet érdemel. Részleteiben ábrázolja a gyermekvilág működését, és benne azt, ami most bennünket érdekel, a játékot. Ábrázolást nyer a játék valósága is, amelyet az író megkülönböztet a külső realitástól. A regény narrátora a következőképpen fogalmazza meg a játékot, amikor a fiútestvért, mint „játékost” mutatja be: „A játék szó nem egészen pontos, de hát Paul ezzel jelölte meg azt a fél-éber állapotot, amelybe a gyerekek olykor maguktól belemerülnek; ebben ő tökéletes művész volt. Ilyenkor uralkodott mind a tér, mind az idő fölött; álmokba fogott, keverte őket a valóságos élettel, tudott élni a félhomályban, és az osztályban is képes volt olyan világot teremteni, ahol még Dargelos is csodálta őt, s engedelmeskedett parancsainak” (Cocteau 2002:16.o.).
A testvérek közös játékát, annak keretét és forgatókönyvét a következőkképp teszi láthatóvá az író: „A színház a szobában este tizenegykor kezdődött.(…)szinte hihetetlennek látszik, hogy négy éven át játszhatták minden este ezt a darabot anélkül, hogy előre kibogozták volna szálait”( i.m. 46.o.).
A közös fantáziavilág, az utalásos nyelv a Játék ábrázolása révén nyer kifejezést: „Elrepültél – (a testvéri tolvajnyelven elrepülni annyit jelentett, mint a Játék követelte állapotba helyezkedni;)”.[2]
E tanulmány szerzőjét először a szépirodalmi alkotások inspirálták, majd a pszichoterápiás munka során szerzett tapasztalatok vezették a testvérvilág, a közös fantáziák, a közös játék vizsgálata irányába. A nagy kezdőbetűs Játék vagy a Nagy Játék kifejezéseket irodalmi inspiráció nyomán Cocteau idézett regényéből kölcsönözte, mivel ezek a szavak a közös fantázia birodalom sűrítményeiként kínálkoztak.
A testvérkapcsolat dinamikája
A következőkben először azt vizsgálom, miért szorult az érdeklődés peremére a pszichoanalitikus elméleteken belül a testvérkapcsolat, amikor pedig a szépirodalom előszeretettel fordult a téma felé. E téma különösen a 20. század első felében volt gyakori a regényirodalomban, amely a pszichoanalízis megszületésének és kibontakozásának időszaka is. Úgy tűnik azonban, hogy a testvérviszony pszichoanalitikus szempontú vizsgálata csak a jelen korban kezd tért hódítani. A téma iránti érdeklődést jelzi egy 2006-ban megjelent tanulmánykötet. [3] Célkitűzéseim közé tartozik, hogy a testvérkapcsolat helyét a pszichoanalitikus elméletben a különnemű testvérek közötti dinamika sajátosságainak feltárása segítségével módosítsam. Kiemelten foglalkozom a gyermekkori testvérkapcsolat minőségével, illetve a gyermekkori testvérkapcsolatnak a lelki élet fejlődésében betöltött szerepével. Végső soron azt kívánom kideríteni, milyen hatást gyakorol a fivér – nővér kapcsolat a fantázia életre, és ezen keresztül a nemi identitás formálódására.
A vizsgálati anyagot terápiás jegyzőkönyvek (pszichoanalízis, analitikusan orientált pszichoterápia, pszichodráma) pszichodinamikai elemzése, valamint fél-direktív interjúk és Közös Rorschach Vizsgálat adatainak kvalitativ és kvantitativ értelmezése képezik. Az interjú 10 fiatal felnőtt testvérpár (átlagéletkor: 24 év) tagjainak részvételével külön-külön készült, a KRV felvétel pedig ugyanezekkel a személyekkel párban a testvérrel.
A külön nemű testvérkapcsolat a pszichoanalitikus elmélet tükrében
- A) Középpontban az Ödipusz-komplexus
A pszichoanalízis kezdeti időszakában a nagy elméletképzők, mint Sigmund Freud, majd Mélanie Klein, a fivér – nővér-kapcsolatot az Ödipusz-komplexus „megvilágításában” szemlélik. Mindkét szerző értelmezésében a testvér a szülő helyettesítője lesz, és a gyermek az ellenkező nemű szülőhöz fűződő heves érzéseit ruházza rá az ellenkező nemű testvérre. Freud ekként fogalmaz: ”a fiú szerelmi tárgyul veheti nővérét hűtlenné vált anyja pótlásaként.(…) A kislány bátyjában pótlást talál apja helyébe” (Freud 1916-17/1986: 273). Klein, aki az Ödipusz-komplexus korai szakaszát a pregenitális fejlódési fázishoz köti, a bűntudat és a szexuális játékok összefüggésében fejti ki, hogy a testvérek, valamint a játszótársak közötti szexuális játékok azért keltenek bűntudatot, mert az ilyen fajta játékok „egy megvalósult ödipális viszony jellegét öltik magukra”. A szülőnek szóló indulat vetül a testvérre, illetve a játszótársra, mivel „az ödipális izgalom nyomására választott szeretett tárgy csak helyettes” (Klein 1999: 22-23). Egyes szerzők, mint Ferenczi Sándor (1929), hangsúlyozzák a különbséget a gyermeki és a felnőttkori Ödipusz-komplexus között, és ez a megjegyzés azt az irányt jelzi, amely felé haladva a testvérkapcsolat érzelmi tartalma önmagában is vizsgálhatóvá válik, és nem pusztán a szülőnek szóló érzelem testvérre vetítése szemszögéből értelmezhető.
Klein (1968) különös figyelmet szentel az irigység, valamint a féltékenység érzéseinek, amelyek lényeges szerepet játszanak a testvérkapcsolaton belül is. Az irigység a korábbi kétoldalú viszonyban születik, a féltékenység később, már a szülők és a gyermek által alkotott háromszög-helyzetben jön létre (Segal 1997). Az irigység első tárgya az anya, és ez az érzés rávetülhet a testvérre is. A féltékenységet a vetélytárs megjelenése hozza létre, az ödipális háromszög-helyzetben az apa színre lépése a kiváltó mozzanat, vagy Jacques Lacan szavaival kifejezve az „apa-neve”, az apa törvényének életbe lépése (Lacan 1998, Erdélyi 2004). A testvér születése idején új háromszög keletkezik az anya és a két testvér részvételével, és megjelenik a testvérféltékenység, s ezzel együtt a testvérek közötti versengés. Kezdetben az anyai szeretetért vetélkednek a testvérek, később a szülők elismerésének megszerzéséért.
Juliet Mitchell egy közelmúltban megjelent tanulmányában (Mitchell 2006) a traumaelmélet felől közelíti meg a témát. „Erős” és „gyenge” traumát különböztet meg, és a testvér-traumát az utóbbihoz sorolja. Főként az idősebb testvért sújtó traumáról van itt szó, arról a sokkról, vagy zavarról, amelyet a kisebb testvér születése vált ki a nagyobbikban. Az idősebb gyermek élménye a testvér születésekor, hogy anyja az újszülöttel behelyettesíti. A gyenge traumát a szerző a fejlődés szükségszerű velejárójának tekinti, amelynek hatása változik az életkornak megfelelően, míg az erős traumát abszolútnak, örök érvényűnek kezeli, amely későbbi életszakaszokban újra és újra éled aktuális sérülések nyomán, és csupán az idő szelídítheti erejét.
Mitchell egy trauma-modell felvázolásakor a traumát, amely nem a természetből, hanem a kultúrából származik, a kasztrációs komplexuson belül helyezi el, amelynek kulcsszerepet tulajdonít a pszichikus élet, így a tudattalan szervezésében. Ez az elhelyezés azonban főként az „erős” traumára vonatkozik, amely sok esetben a testvérszületés eseményével kapcsolódik össze, de nem azonos azzal. Mind az érzelmileg eltávolodó anya visszaszerzésének vágya, mind az incesztus fantáziák kiválthatnak kényszercselekedeteket a gyermeknél, aki ezek segítségével igyekszik megvédeni jussát, illetve elhárítani a fenyegető veszélyt. A kényszeres ismétlések, jegyzi meg a szerző, mindig az „erős” trauma jelenlétét jelzik. Konklúziója, hogy a testvér-trauma (gyenge trauma) nem egyenlő a kasztrációs komplexussal, de analóg azzal.
Mitchell teóriájában újra az ödipális fejlődés korai szakasza – a szerző a fallikus fázis csúcspontján bekövetkező traumatizációt emeli ki – , kerül középpontba, akárcsak Klein elméletében. Mitchellnél a testvérkapcsolat érzelmi ambivalenciájának negatív pólusa, a gyűlölet és a másik megsemmisítésének vágya, nyer hangsúlyt. Az érzelmek pozitív pólusa hiányzik a koncepcióban, ahogy a kisebbik gyermek szerepe is elsikkad.
A gyűlöletet hangsúlyozza azonos nemű testvérkapcsolatban a sorsanalitikus Szondi Lipót (1987) is Káin című tanulmányában, amelyben a háromszög három személye az apa és a két fiú. Szondi értelmezésében Káin, az első szülött, megszerzi az apai örökséget Ábellel szemben, s ezzel hatalmat is nyer fölötte. Sorsanalitikusi értelemben a hajlam a gyilkolásra az emberben benne lakozik, tehát Káin nem felelős érte. A különnemű testvérviszony csak háttértörténésként jelenik meg Szondinál, mint a testvérféltékenységet szító mozzanatok egyike. Káin gyilkos indulatát növeli testvérével szemben, hogy egyes források szerint Ábelnek két ikernővér jutott, míg neki csak egy. Más források szerint Ábel asszonya szebb volt minden asszonynál, és „Káin így szólt magában: Agyonütöm a testvéremet, és asszonya az enyém lesz” (i.m., 65.o.). Szondit Káin kijelölt sorsa, megbélyegzettsége érdekli, kevésbé a testvérkapcsolat.
A születési sorrend szerepe benne rejlik Szondi írásában, de testvérkapcsolatot befolyásoló tényezőként főként a szociálpszichológiai kutatásokban tűnik fel. Robert B. Zajonc és munkatársai az intellektuális fejlődés és a testvérek születési sorrendjének összefüggéseit vizsgálják (Zajonc et al. 2003). Az analitikus ihletésű szupervíziós szakirodalom a születési sorban elfoglalt hely egyénre gyakorolt hatását emeli ki (Zimmerman et al. 1996).
- B) Középpontban a korai kapcsolat
A korai anya –gyermek kapcsolat meghatározó volta a testvérviszonyt is alapjaiban befolyásolja. Azonos anyától született gyermekek mindegyikének közös élménye az azonos anyával átélt kisgyermekkor, és az ahhoz kötődő fantáziák. A korai kapcsolat termékének bizonyul a hasonmás fantázia, ami először a szépirodalomban jelenik meg, majd feltűnik a pszichoanalízisben is főként a gyermekanalitikusok munkássága nyomán.
A hasonmás elképzelésnek szépirodalmi és pszichológiai vonatkozásait Otto Rank (1932) dolgozta fel. Egy egész könyvet szánt a Doppelgänger, azaz a hasonmás irodalmának. Főként a romantika és a korai realizmus korának egyes regényeiben talált rá a hasonmásra, aki hol árnyék formájában (H. C. Andersen: Az árnyék, A. Chamisso: Peter Schlemihl csodálatos élete), hol mint tükörkép (E.T.A. Hoffmann: Az elveszett tükörkép története) jelenik meg a hős számára. F. M. Dosztojevszkij kisregényében (A hasonmás) Rank a megduplázódás patológiás lelki folyamatának ábrázolását, E. A. Poe elbeszélésében (Doryan Gray arcképe) a hasonmással történő azonosulást emeli ki. A szépirodalmi művek alkotói azzal kísérleteztek, hogy láthatóvá, ábrázolhatóvá tegyék a személy belső valóságában létező hasonmást.
Sigmund Freudot is izgatta a hasonmás, és irodalmi alkotások elemzésével jutott el a jelenség leírásához. Ahogy azt Erős Ferenc (2006) egy tanulmányában megjegyzi, a Doppelgänger „A kísérteties című tanulmány főszereplője lett”. Freud Das Unheimliche [4] (1919/1998) címen publikált műve középpontjába E. T. A. Hoffmann A homokember című novellájának elemzését helyezi. Freud az infantilis mozzanat szerepét hangsúlyozza a kísérteties, azaz a nyugtalanító különösség hatását kiváltó élményekben, és feltételezi, hogy a hasonmás képzet megjelenése a gyermek korai fejlődési szakaszához kötődik, tehát a hasonmás egyike a már meghaladott lelki élet legkorábbi szakaszához tartozó képződményeknek, amely képződmény később „’lelkiismeretként’ tudatosul bennünk” (Freud i.m., 71-72.o.). Freud feltételezi, hogy „infantilis forrása” van annak a kísérteties hatásnak is, amelyet az egymáshoz hasonló személyek megjelenése kelt a kívülállóban. Épp ezért a hasonmás-téma gyakran összekapcsolódik az ikertestvér témájával mind a szépirodalomban, mind a pszichoanalízisben.
A francia gyermekanalitikus, Françoise Dolto, hasonmás és tudattalan testkép koncepciói arra világítanak rá, miként befolyásolja a korai kapcsolat a fantáziaéletet.
Hasonmás elgondolása (Dolto 1982) a tudattalan testkép (Dolto 1984) első megfogalmazásának tekinthető. A testkép, ahogy a hasonmás is, a gyermek és az anya emocionális és ritmikus egyezkedése közben még a beszéd elsajátítása előtt formálódik ki. A testkép magába rejti a kapcsolatot az anyával, és biztosítja a test kohézióját, mivel összeköt a test vegetatív, zsigeri válaszaival is. Hitelesen tartalmazza a kapcsolatot a másikhoz, és felkészít a kommunikációra. A testkép épp ezért biztonságot és állandóságot jelent, és az identitás, még pedig a vágyott identitás részévé válik. A fantáziált testkép „belső tükörként” működik, eltűnése épp ezért rémületet okoz, és pszichotikus regresszióhoz vezethet (Botella et al. 2001).
Magam úgy vélem, hogy a hasonmás még őrzi az összetartozás élményét a másikkal, aki kezdetben az anya, később a fantáziált másik, de a testvérre is rávetülnek a hasonmásnak szóló érzések. Ebben az elgondolásban mind a hasonmás, mind a tudattalan testképnek nevezett képződmény az implicit memóriában tárolt, a testben a korai kapcsolatról őrzött érzetek és emléknyomok együtteséből keletkezik, és bizonyos részei később, az ödipális fejlődési szakaszban kerülnek csupán elfojtás alá, és válnak tudattalanokká. A pszichoanalitikus gyakorlat tapasztalatai arra utalnak, hogy korai származási jegyeket magán viselő fantáziált testképünk egy-egy változata villan fel álmainkban, vagy jelenik meg akkor, amikor magunkat idézzük meg képzeletben, és ez a testkép színezi valamennyi valóságos interakciónkat is.
Feltételezésem szerint a gyermeki mágikus gondolkodás korszakának továbbélését a testvér-világ játékai biztosítják az együtt nevelkedő és korban egymáshoz közelálló testvérek számára. A testvérek egymásnak közeli hozzátartozói (test-vér a magyar nyelvben), akik különböznek is egymástól. A vonzódás a hasonlónak szól, és a hasonlóság élménye mindig narcisztikus kielégülést eredményez (Parat 2004).
A narcisztikus személyiségzavarokkal foglalkozó analitikus szerzők nyomán, valamint saját terápiás munkám alapján ismertem rá egy-egy páciensnél a koragyermekkorban elszenvedett narcisztikus sérülésekre. Amikor az elégtelen anyai törődés miatt a gyermek narcisztikus egyensúlya megbillen, az egyensúly helyreállítása érdekében szelfjét grandiózussá „növeszti” (Kohut 1974.), hogy hatalmat nyerjen környezete fölött. Kernberg (1975) omnipotenciának nevezi ezt a mágikus mindenhatósági érzést, és az elhárítások közé sorolja. A narcisztikus sebesülés nem mindig okoz ilyen súlyos zavarokat, de a szülő szeretetének elveszítése olyan sebeket ejt, amelyeknek hegeit örökre magán viseli a személy. Pszichoterápiás tapasztalataim viszont arra utalnak, hogy a testvér-kapcsolat sajátságos „gyógyír” lehet a korai narcisztikus sebesülésekre. A testvérkapcsolatban ugyanis kölcsönös megtámasztás, reciprok támogatás jöhet létre a testvérek között.
Mindezek után úgy tűnik, hogy a testvérkapcsolattal járó érzések „Narcisszosz és Ödipusz között” (Jaffé 2010) születnek. Jaffé ezzel kapcsolatban Kaës és Kancyper szavait idézi: „a testvérkomplexus folyamatosan az ödipusz-komplexus és a narcizmus útját keresztezi” (i.m., 405). Kaës (2008) meg is határozza, hogy az elsődleges testvérkomplexus középpontjában a narcisztikus hasonmás fixációk állnak, a másodlagos, az ödipális testvérkapcsolat viszont már a különbözőség felismerésén alapul.
- C) Középpontban a játék
André Green (2005) a Freud utáni pszichoanalízis két legmeghatározóbb művének Klein Irígység és hála (1957) és Donald D. Winnicott Játék és valóság (1971) című műveit tartja. Green úgy véli, hogy Klein a tudattalan fantázia szerepével, Winnicott pedig a játék-elméletével váltak újítókká. Kiemeli, hogy Winnicott a játék jelentőségét a szexuális játékokban az ödipusz-komplexus fölé helyezi. A játékban a gyermek ugyanis cselekvő és alkotó, a belső valóság elemeit belevegyíti a cselekvésbe, és átéli saját cselekvését a játékban. A testvérkapcsolat szempontjából lényeges, hogy a játék izgalmas cselekvés, mert tétje van, és a tét abban áll, hogy sikerül-e a külső és a belső világ fölötti uralom összehangolása, más szóval a mágikus beillesztése a hétköznapi események valóságába (Winnicott 1999).
A francia gyermekanalitikusok a fantáziákkal történő pszichoterápiás munkát részesítik előnybe, Winnicott a játékkal dolgozik, de a fantázia és a játék mindig találkoznak a gyermekekkel végzett pszichoterápiás módszerekben, nem ritkán szinonimákként használják azokat a szerzők.
A JÁTÉK
- A játék emléke pszichoterápiákban
A következőkben a hasonmás fantáziajátékokban történő előfordulását elemzem, majd ezek megosztását testvérkapcsolatokban, végül a közös játékvilág kialakulását és szerepét.
A ) Fantáziajáték és álom a hasonmással
A hasonmás és a tudattalan testkép jelenléte a pszichoterápiák közül legkitapinthatóbbá az analízisekben válik. Green szerint az analízis már önmagában mintázza a hasonmás helyzetet, amelyben páciens és analitikus „egymás hasonmásai” lesznek (nem a Kohut féle értelemben). Ebben a helyzetben „két hasonmás, egyik a páciens, a másik az analitikus oldalán” vannak jelen (Green 1990: 103). Ha az analitikus hasonmássá, vagy „képzeletbeli ikertestvérré” (Jaffé, i.m. 412) válik az analízisben, kinyílik számára a játékvilág. Tanúja lesz a páciensek gyermekkori magányos játékainak és álmainak épp úgy, mint a testvérek közös játékainak. Figyelnie kell azonban arra, hogy a hasonmás-, a testvér-áttétel révén ne váljon a testvérvilág „behatolójává” (Bourguignon, 1999).
Hasonmással a gyermek főleg akkor játszik, amikor egyedül van, de a hasonmás-élmény egy szelete megosztható lesz a testvérrel, aki tanúja a másik testvér játékainak. A hasonmással történő játék feltétele a biztonságos kötődés kialakulása a korai kapcsolatban.
A „kapitány”
A középkorú alkotó munkát végző férfi apa és testvér nélkül nőtt fel. Analízise során gyakran említi a „kapitányt”, aki vele mindig egykorú volt, és akinek mindent elmesélt. Ez a képzeletbeli figura a napi történéseken túl a vágyait is ismerte. Arra emlékszik, hogy a „kapitány” már óvodás korában megvolt, majd később iskolából jövet a biciklijén beszélte meg vele az aktuális eseményeket. Tisztában van vele, hogy jelenlegi munkájában ő maga is „kapitányi” feladatokat lát el, noha sokat tépelődik, kiérdemelte-e ezt a posztot. A képzeletbeli kapitány figurája mögül kiles a korán elveszített, a vágyott apa arca is.
Babázás
Magas teljesítményű értelmiségi nő a következő módon idézi vissza gyermekkori hasonmás-játékát az analízisben: „Esténként azzal aludtam el, hogy számba vettem a gyerekeimet, a szőke Claudiát, a fekete hajú Sárát és a rőt sörényű Elekát. Elbúcsúztam tőlük éjszakára, el kellett altatnom őket, mielőtt én is elaludtam. Este mindig a képzeletbeli gyerekekkel beszélgettem.”
A páciens mintegy megsokszorozza magát a hasonmásokban, miközben anyának fantáziálja magát. Ugyanakkor saját ringató anyjává is válik, azonosul vele, amikor elaltatja képzelet szülte gyermekeit.
Révület
Középkorú író, aki mind férfiként, mind alkotóként válságba kerül, gyógyírt keres bajaira. Egyik álmában furcsa szerzet jelenik meg kicsi, szőrös figura alakjában, akinek két hosszú keze ritmusra lendül, mintha a révületet akarná előidézni. Az álmodó nézője a jelenetnek. Gyermekként hasonlíthatott ehhez a szerzethez, mondja, az anyja szerint ugyanis csúf volt, és emlékszik, hogy gyerekként a révületben keresett menedéket a bántásokkal szemben. Később rájött, hogyan lehet a révületet felhasználni az alkotáshoz. Most képtelen előidézni ezt az állapotot, de úgy hiszi, az álombeli alak majd segít visszatalálni hozzá, s akkor újra férfi lesz, aki alkotni is tud. A gyermekkorból jött álombeli hasonmás segítőnek ajánlja fel magát a válságot átélő férfinak.
- B) Közös játék a testvérrel
A testvérek közötti játék olyan közös kisvilágot alkot, amelyben a játék, a „játszásiból” történő cselekvések átmentik a hasonmás-alakokat, sőt tovább is fejlesztik azokat. A közös nyelv a gyermekkori testvérkapcsolatban hasonlatos ahhoz a „titkos nyelvhez”, amelyet Zazzo (1960) az ikrek között felfedezett. A testvérvilágban a „fantázia-köziségnek” olyan formáját találjuk meg, amely hasonlít ahhoz, amelyet Lebovici (1983) az anya-gyermek kapcsolat interakciós mintázataként írt le. Korai élmények megosztásáról van szó a gyermekkori testvér-helyzetben is, csaknem olyan korai élmények kerülnek elő benne, mint az anya – gyermek kapcsolatban. A testvérek számára otthonosak a másik „vitalitás affektusai” (Stern, 2003), ismerik egymás légzési ritmusát, bőrének illatát, mozdulatainak lendületét, indulati hevét. Specifikuma ennek a kapcsolatnak, hogy mindegyik testvér számára a másik utal a közös eredetre, azaz idézik egymás számára keletkezésükre vonatkozó fantáziáikat, és azt is, hogy egy „tőről sarjadtak”. A testvér jelenléte az ősjelenet bizonyítéka, a testvérkapcsolat ugyanis magába rejti a fogantatás titkát éppúgy, mint annak intimitását.[5] Bálint (1997) szerint a játék lejátszott borzongásai csak akkor élvezhetők, ha a biztonságos kuckó, azaz a „ház” elérhető a gyermek számára. A testvérek megteremtik a „házat” saját játékszabályaikkal, amelyeket csak ők ismernek. Biztonságot azonban mégis elsősorban a másik jelenléte nyújt, mert a testvér egyszerre játék-figura és valóságos személy is. Még ha a játék ijesztő fordulatot vesz is, a gyermek számíthat az együttműködésre, az „összejátszásra” (Willi, 1981) testvére részéről.
A különnemű testvérek esetében, főként, ha két testvérről van szó, vagy ha párosok alakulnak ki a testvérek között, az ödipális korszakban megjelennek a szexuális játékok. Ebben a „titkos Édenben” a gyermekek fantáziált testképükkel legalább annyira részt vesznek, mint fizikai valójukkal. Ily módon a szexuális játék sok tudattalan vágy-elemet mozgósít, amelyeket a felettes-én tilt, a tiltás azonban nem ritkán vágyfokozó hatású. A különnemű testvérek tiltott intimitásként élik át a játékokat, és felnőttkori felidézésük gondolatban is, hát még elbeszélve, a gyermekkori szexuális izgalom érzésének felvillanásával, és a későbbi szégyen élménnyel jár együtt. A szexuális játékok feletti szégyenkezést a felettes én, az énbe beépülő szabálytudat idézi elő, amelyből a gyermek testvére társaságában könnyen kikacsint, de mások előtt eltitkolja a szabályszegést. Serdülőként, majd felnőttként azonban egyik testvér sem érinti többé a tilos témát, amikor testvérével kettesben van. A gyermekkorban elkövetett tabu-áthágás fölötti szégyenérzés az évek múlásával sem veszíti el erejét. A felnőtt számára a fejlődés során meghaladott életkorszak elsüllyedt emlékei merülnek fel, amelyeknek vágytartalma fantázia szinten nem idegen tőle, a vágy megvalósítás azonban ijesztő, távoli, mert a felettes én tiltásába ütközik. Szakadék támad tehát a gyermek- és a felnőttkori testvérviszony érzelmi – szexuális dimenziói között, mivel a gyermekkori szexuális vágymegvalósítást a felnőtt a fantázia területére utalja. Ezt bizonyítja az analitikus tapasztalat mellett a felnőtt korú testvérekkel végzett saját vizsgálati anyag, de igazolják ezt más szerzők vizsgálati eredményei is (Lee et al. 1990). Erotikus színezetű és későbbi szégyenkezést kiváltó játék azonban nem csak különnemű-, de azonos nemű testvérek között is kifejlődhet, amelyet a testvérek ismételten lejátszanak egymással.
A „mi világunk”
Pszichodráma csoportban Léna megjeleníti betegségét, különböző formákat öltő szomatikus panaszait, amelyeknek okát eredménytelenül kutatták az orvosok. Kiviláglik, hogy tüneteivel sikerült csupán a figyelem középpontjába kerülni családjában, ahol bátyja volt a sztár. Báty és húg gyakran játszották az esti lefekvés után a gyermekszobában közös folytatásos fantázia-játékukat, s ilyenkor a húg birtokolta fiútestvére teljes figyelmét. A játék folyamán mindketten „sztárokká” váltak, párjaként a fiú maga mellé emelte húgát. Pszichodráma játékban bontakozik ki az a gyermekkori jelenet, amelyben a Játék a csábítás szimbolikus eszközének kínálkozik.
A színen két pléd alkotta ágy látható a szoba két szemközti fala mentén. A fiú már elalvóban van, a lány ül az ágyban, feszült, tekintetével bátyján csügg. Szólongatja fivérét:
Léna: Alszol? Ugye nem alszol?
Rob: Hm, ….khm…
Léna: Beszélgessünk a mi világunkról, jó?.
Rob (tetteti az álmosságot): Tegnap este is ezt játszottuk…Hm….Na, jó. Hol áll a csapatod?
Léna (magasabb fekvésű, „látomásos” játék-hangon): Közel. Már látjuk is a tieteket a folyó másik partján. Építünk tutajokat.
Rob (hangja lehalkul, a Játék beszippantja): Van ott fa?
Léna: (hangja esengő): Van, van, sok, nagyon sok. Már vágjuk is őket. Mikor értek ide?
Rob: Hányan vagytok?
Léna: Sokan. Családok, fiúk, lányok, felnőttek, gyerekek. Egy falúra való ember.
Rob: Milyenek?
Léna: Van egy 24 éves szőke lány, három gyereket akar. Cserfes, hosszú hajú. És nálatok? Ki a vezér? Te vagy? Ott van az a, tudod, ki, az erős barna bőrű fiú is?
Rob: Ott, persze. Majd meglátjuk, ki lesz a vezér. Hoztok fát?”
A fenti játékrészletben, amelyben 6-8 éves kori emléket idéznek meg a szereplők, a lány-hasonmás (cserfes, hosszú hajú szőke) felbukkanásán keresztül lesz megragadható a női csábítás a fiútestvér hasonmása (erős barna bőrű) felé. Miközben beszélgetnek, hasonmásaikon keresztül kifejezik, hogy tudják, közöttük tilos a szerelmi kapcsolat, de a hasonmások majd nagy korukban egymásra találhatnak úgy, hogy mindegyik hasonmás más ember képében jelentkezik párnak.
„Királylányos rabló”
Fiatal nő analízise folyamán sokszor felidézi, hogyan játszottak nővérével „királylányos rablót”. Ő volt a rabló, aki lovára ültette a lányt, akit a nővére játszott, és a rabló ráparancsolt a lányra, hogy menjen vele, és szeresse. A játék érzelmi légköréből származó erotikus izgalom mindannyiszor átélhető volt mindkettőnk számára, valahányszor visszaidézte az emléket. Sokáig nem értette, miért is lett ő a rabló. Arra emlékszik csupán, hogy az apa szemében az anya után a „nő” az elsőszülött lány volt. Ez az emlék azonban lassanként mintegy felfeslett az asszociációk mentén, és áttűnt alatta a szülői nász fantáziája. Ferenczi szavaival kifejezve, az asszociációk beleágaztak „az infantilisba” (Ferenczi 1931). Így fokozatosan tisztázódott, hogy a férfi szerep kevésbé keltett rémületet benne, ezért szívesebben vállalta, mint az agresszívnek fantáziált szexualitás „áldozat”- szerepét, a női szerepet. Inkább volt erőszaktevő, mintsem az, akin erőszakot tesznek. Nem merte magát királylánynak képzelni, pedig titokban maga is királylányt játszott. Királylányos rabló, azaz rablónak álcázott királylány volt a játékban. Inkább azonosult az agresszorrral, hogy védje magát tőle, hogysem kitegye magát az erőszaknak, pedig ez lemondást jelentett a csábító nő-szerepről. Noha sok elismerést szerzett azóta „férfias” szellemi teljesítményeivel, amelyekhez a merész „rablóság”, azaz a versengés szelleme is hozzásegítette, belső hasonmása mégis a „királylányságot” szólítja meg benne. Női része kiteljesítésének vágya átszínezi cselekedeteit, nőisége meglelésének vágya lesz analízisének fő szólama.
- C) Testvér-hasonmás avagy szülő pótló testvér
A fiatal építésznő közös gyermekszobán osztozott 3 évvel fiatalabb öccsével. Közös játékként csak a legózásra emlékszik, de elérzékenyül valahányszor aktuális kapcsolatuk, találkozásaik, vagy öccse jelenlegi életkörülményei kerülnek szóba az analitikusan orientált pszichoterápiában. Elakad a hangja, megváltozik a hangszíne, amikor az együttlétet felidézi, „Nekem az volt a fontos, hogy ott volt velem”, mondja, „nem is tudom, mit játszottunk együtt, talán babáztunk. Ő is csinált valamit, én is, így egymás mellett.”. A hajdani „játék” légköre „átüt” beszédmódján, mert az együttlét emléke már a közös játék létformáját idézi fel számára. Az érzelmi megindultságnak ez a színezete élete más szereplőivel kapcsolatban nem jelenik meg, nem tűnik fel sem akkor, amikor szüleiről beszél, sem férje megidézésekor. A szülők viszonya szerelmi konfliktusoktól terhes, állandóan lefoglalta őket kapcsolati viszályuk. A testvérek számára a szülői odafordulást is pótolta a testvér, sőt ebben az esetben „hasonmás-támasz” a testvér. A szülő-pótló testvér mintegy megtámasztja a másik belső hasonmását a sajátjával.
A pszichoterápiás tapasztalat arra hívja fel a figyelmet, hogy a testkép-fantázia, vagy belső hasonmás elrejtőzik, sőt néma lesz, ha a személy korai kötődése sérült. A bensőséges testvérkapcsolat azonban gyakran mintegy reparálja a hiányos, vagy ambivalens anya –gyermek kötődést.
- A szexuális játékok emléke testvérpárok tagjaival készített interjúkban és pszichoterápiákban
Pszichoterápiákban és az egyetemi hallgatókkal végzett közös kutatás interjúiban egyaránt gyakran előforduló szcéna volt a közös fürdés, amelyen áttűntek gyermekkori erotikus elemek. Interjú 10 pár tagjaival külön-külön készült.
A közös fürdés és a fürdőszoba
- A) Interjúkban
A megkérdezett fiatalok gyakran kerülték a választ a következő kérdésre: „Milyen szexuális játékokat játszottatok gyerekkorotokban?” Kivételt a közös fürdés mozzanata képezett, amiről a 10 vizsgált testvér párból 5 pár tagjai emlékeztek meg. A fürdés narratíva a testvérek közötti szexuális játékok sűrítményének látszik. Kibontakozik a közös fürdés forgatókönyve, amelynek mentén a testvérek lejátsszák a koituszt a fürdés álcája alatt. A fürdőszoba „legális” színhelye a testvérek szexuális játékának, a közös fürdést ugyanis a szülő rendeli el, tehát nem tiltott tevékenység, épp ezért az emlék is túléli az elfojtást.
Pl. Mi a „húzzuk – toljuk” nevű játékot játszottuk a kádban. Annyi volt, hogy összepakoltuk a lábainkat keresztbe, oldalt fordultunk, és akkor húztuk magunkat így (mutatja) a kádban, oda- vissza. Nem tudom, ez hány éves korunkig tartott. Nagyon nem emlékszem olyanra, ami akár érintőlegesen szexuális jellegű” (7. sz. lánytestvér).
„Az volt a lényege, hogy összetettük a talpunkat, és megfogtuk egymás kezét, és hol az egyikünk húzta, hol a másikunk tolta. Ezt játszottuk a kádban, mert az jól csúszott” (7. sz. fiútestvér).
„Amikor víz mellé értünk, akkor mindig, hát legalábbis addig, amíg én 18, a húgom 16 éves nem lett, szóval egészen kisgyerekkorunktól ahányszor víz mellé kerültünk, mindig elkezdtünk egymással játszani a vízben, ami azt jelenti, hogy én gyepáltam őt. Dobáltam, lenyomtam, elgáncsoltam, hát a szokásos volt” (8. sz..fiútestvér).
„Ő lebirkózott, rám feküdt, dobált a vízben.” (8. sz.lánytestvér).
- B) Pszichodráma játékban
A terapeuta tapasztalata szerint a közös fürdés mozzanata gyakrabban nyer kifejezést pszichodráma játékokban, mint egyéni verbális terápiákban. A testvérek közös fürdésének érzelmi légkörét a pszichodráma játék a szcénikus megjelenítéssel hozza be, és a lejátszás hitelességét szolgálja a testvér szerepet alakító partner utalásos „jelszava”, a közös, azaz a „titkos” nyelv, ami elindítja a párbeszéd áramlását.
Önismereti – terápiás csoportban a főszereplő, Vincent, gyermekkorát ábrázoló pszichodráma jelenetében két lánytestvérével együtt fürdik.. A színpadon plédből, párnákból fabrikált kádban kucorog egymással szemben a két nagyobb testvér, a fiú és a nagyobbik lány. Közöttük oldalra fordulva ül a kicsi testvér, aki akadályt képez abban, hogy a másik kettő egymás intim testrészeit láthassa. Feltehetően szülő intézte úgy, hogy a három gyermek együtt, és ilyen pózban fürödjön. Az emlék mögött bizonyára sok egyéb emlék is rejlik, amelyeket Vincent egyelőre magának őriz meg.
- C) Pszichoanalízisben
Pszichoanalízisekben a hálószoba után a fürdőszoba az a helyiség, ahol a gyermek meglesi a felnőttek testét, az erotikus együttlétet, illetve ahová képzeletében helyezi a szerelmi jelenetet. Green (2005, 77-80.o.) egy analitikus esetleírása is azt mutatja, hogy a gyermek a közösülés fantáziájának helyét gyakran a hálószobáról a fürdőszobára csúsztatja át. A fürdőszoba és kapcsolt részei a testi funkciók meglesésének színhelyei is.
Marc analízisében azokról a fantáziáiról számol be, amelyek egy bátyjával közös kirándulás nyomában éledtek újjá. Közös szobában aludtak, mint gyermekkorukban. Amikor éjszaka felébredt, és kiment a fürdőszobába, felidéződtek gyermekkori félelmei, amelyek megrohanták, valahányszor fel kellett kelnie éjszaka. Asszociációi során rátalált egy emlék-jelenetre: látja magát az előszobában, szemben a fürdőszobával, amint részeg apját nézi, aki éppen mosakodik, és anyját, aki támogatja tántorgó férjét. A részegség a kisfiú számára a férfi agresszióhoz társult, és félelmet gerjesztett benne. Gyermekként azt képzelte, megtámadhatják, ha éjszaka egyedül megy ki a gyerekszobából. Felnőttként az idősebb fiútestvér jelenléte idézte fel benne a férfiagresszió veszélyét, ami felébresztette férfiasságát fenyegető szorongásait.
- A játék emléke a statisztika tükrében (Közös Rorschach Vizsgálattal)
A Közös Rorschach Vizsgálat[6], amelynek során a testvérpároknak közös választ kellett „kialkudni” a 10 Rorschach-tábla megtekintésekor (Bagdy és mtsai. 2002), alkalmat adott arra, hogy a fiatal felnőtt testvérpárok viszonyát kommunikációs módjuk mentén vizsgáljuk. Választ kerestünk arra, hogyan őrzi viszonyuk a gyermekkori intimitást, és hogyan jelenik meg az interakció dinamikájában a gyermekkori intim kapcsolat mintázata.
A KRV adatainak elemzése során a testvérek kooperációját követjük.
- A) Testvérpárok kooperativitása a kooperációs indexek alapján (10 párban)
| Pár | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. |
| Férfi | 33 | 40 | 41 | 43 | 55 | 43 | 63 | 36 | 46 | 28 |
| Nő | 27 | 57 | 51 | 37 | 56 | 43 | 61 | 38 | 64 | 22 |
Kooperációs index: åkooperativitási gyakoriság x 100/ összes interakció gyakorisága
- B) Testvérpárok non-kooperativitása a non-kooperációs indexek alapján (10 párban)
| Pár | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. |
| Férfi | 42 | 45 | 47 | 43 | 29 | 29 | 25 | 46 | 40 | 35 |
| Nő | 41 | 26 | 28 | 28 | 34 | 49 | 27 | 44 | 20 | 32 |
Non-kooperációs index: å non-kooperativisi gyakoriság x 100/ összes interakció gyakorisága
Az eredményeket bemutató táblázatokban azt láthatjuk, hogy a testvérpárok szimmetrikusan kommunikáló interakciós partnerek, „összetanult” játékosok. Egyenlő mértékben kooperálnak, illetve utasítják vissza az együttműködést. A „tükörkommunikáció” jellegzetessége tűnik fel a 7-ik és a 8-ik párnál.
D)Testvérpárok kommunikációs stílusának jellemzői az interakció típus minősége szerint (10 párban)
| Pár | Férfi | Nő |
| 1. | Egoisztikus | Egoisztikus |
| 2. | Egoisztikus | Egoisztikus |
| 3. | Egoisztikus | Egoisztikus |
| 4. | Egoisztikus | Impulzív-kritikus |
| 5. | Egyetértő | Egoisztikus |
| 6. | Megoldásra törekvő | Egoisztikus |
| 7. | Megoldásra törekvő | Megoldásra törekvő |
| 8. | Egoisztikus | Egoisztikus |
| 9. | Egoisztikus | Megoldásra törekvő |
| 10. | Impulzív-kritikus | Egoisztikus |
Az interakció-típusa és minősége szerint a testvérpárok leggyakrabban az „egoisztikus” típusú, azaz önálló, kezdeményező kommunikációs aktusokkal éltek (13 személy, 70%), tehát megszólították a másikat, sőt versengő párbeszédet folytattak. A szimmetrikus „megoldásra törekvés” kölcsönös dicséretet,vagy kölcsönös akadályozást rejt, de a párbeszéd kevés viszonyra utaló minőséget tartalmaz (4 személy, 15%). Mindez a már idézett „titkos nyelv” működésének a következménye. Az egoisztikus minőség a viszonyt juttatja érvényre, a versengő játékosságot, a „feleselő”, évődő stílust, azaz a közös játék interaktív mintázatát.. Az „impulzív kritika” (2 személy, 10%) konfliktusról árulkodik, az „egyetértés” (1 személy, 5%) arra utal, hogy a testvérek már nem játszanak egymással, mert érdeklődésük más személy felé fordult..
- A játék emléke a tartalom szintjén (Közös Rorschach Vizsgálattal)
Nagy Játék Ervin – Eta párosában
III. sz. Rorschach- táblára (viszonyt, identitást hív) adott válaszok alapján
Eta: Ez király! Ezek a niga bigék, akik hozzák a mézet.
Ervin: Na, nem. Nagyon kemény vagy (nevet). Ez egy rovar. Itt a feje, a csúnya feje, itt a teste, a lábai, nyílméreg-béka, itt a mérgező folt rajta, ni! Mérgez.
Eta: És átlőtték puskával, mi?(Nevet.)
Ervin: Nem, ez a jelzés rajta, hogy ne egyél meg, mert mérgező vagyok.
Eta: Nem, ebből nem engedek, ezek nagymellű niga csajok, akik hozzák a mézet.
Ervin: Embernek semmiképp nem nevezhetők, maximum majmok.
Eta: De most miért? Akkor is két niga bige mézes csuporral.
Ervin: Akkor miért van farkuk?
Eta: Az nem a farkuk, te béna, az a másik lábuk.
Ervin: Le van csapva az egyik?
Eta: Az nem látszik.
Ervin: Mitől, mi takarja?
Eta: A csupor.
Ervin: És a köztük lévő két centis hely? A kisugárzásuk?
Eta: Igen, van aurájuk.
Ervin: Nem, nyílméreg-béka.
Eta: Nem, niga picsuszok.
Ervin: Hát legyen! (Grimaszol.)
A viszonyt hívó táblára (III) adott válaszokból flörtölő játék bontakozik ki. A lány csábít, a fiú eltaszítja, mint ahogy gyermekkorukban történt, amikor a fiú dobálta, majd lenyomta húgát a víz alá. (Ld. a közös fürdés 8. sz. pár példáit.) A közös teszt-felvétel a közös játék-világot eleveníti fel. Játszmájuk (Watzlawick et al. 1972) a „lánynak vagy fiúnak jobb lenni” viszonyról szóló játszmát éleszti fel a felnőttkori szexualitás utalásos nyelvén. A Nagy Játék az, ami mindig megismétlődik egy definiált kapcsolat két szereplője között, s aminek gyermekkori kezdete van.
Utalásos emlékezés
IV.sz. Rorschach- táblára (apai autoritást hív) adott válaszok alapján:
Eta: Hú, ez Karl.
Ervin: Karl?
Eta: Tudod, az óriás a nagy halból.
Ervin: Igen, ebben azt hiszem, megegyezhetünk.
Eta (pátosszal): Ő Karl, az óriás.
Az autoritást hívó táblára (IV) adott válasz az utalás (Mérei 1989) szerepét illusztrálja a testvérek közös emlékezésében. Közös mese-alak tűnik fel képzeletükben, s mindketten ugyanazt az élmény-töredéket élik át, amelynek révén az egész élmény újjáéled, és mögötte sejteni lehet a gyermeki optikából óriásnak tűnő apa alakját.
A gyermekkori Óriás, az apa, az Etával készült interjúban a következőképpen bontakozik ki: „..anyával összevesztem, becsaptam az ajtót,… és egyszer csak belépett apa, és azt kérdezte, mit mondtál anyádnak. Hát azt mondtam, nem vagyok a lánya, hogy örökbe fogadtak…És akkor azt mondta, kérjek bocsánatot. Mondtam, hogy nem, és akkor felrakott a hátára, és mondta, hogy kivisz a kutyaházba, és ott kell aludnom. Nagyon féltem, mert nagyon nagy volt a kutya. És akkor üvöltöttem, jó, akkor bocsánatot kérek.” Ervin interjújában: „Ha rókát kaptam az iskolában, az volt a büntetés, hogy nem mehettünk fagyizni. Mikor három rókát kaptam, megettünk vagy tíz gombóc fagyit, de otthon kiderült. A fater elfenekelt mondván, hogy hazudni csúnya dolog.”
A GYERMEKKORI ÉS FELNŐTTKORI TESTVÉRKAPCSOLAT
„Idealizált incesztus”[7]
A 20 megkérdezett fiatalnak mintegy fele vallja, hogy a közös gyermekkorban volt legjobb a kapcsolata testvérével, de néhányan a serdülőkort is hozzáteszik ehhez a meghittség vonatkozásában. A gyermekkori és felnőttkori kapcsolat tehát az interjú alanyok számára minőségileg nagyon különböznek egymástól. A terápiás anyagból és a 10 testvérpárral végzett 20 interjúból kiviláglik, hogy a gyermek- és serdülőkori testvérkapcsolat elhatárolódik a felnőttkoritól. A gyermekkori testvérkapcsolat mintegy letokolódik, elszigetelődik a testvérek későbbi viszonyának történéseitől. A gyermekkori testvérkapcsolat ”emlék-szigetként” őrzi azt az érzelmi légkört, amely a közös játék sajátja, és dajkálja azokat a fantáziákat, amelyekben a gyermek vágyott hasonmásként a játék szabályai értelmében létezett. A gyermekkori játéknak vágyteljesítő funkciója van, akárcsak a mesének, vagy az álomnak. A hasonmás játékban a szereplő megduplázza magát, és az önmagáról önmagában élő vágyott személyt játssza el. Vágyképletének beavatottja a játszótárs testvér. A játék-történések „zárt előadás” formában zajlanak, mert titkosak, és mert az utalásokat csak a résztvevők értik és értékelik. A játék-világ a gyermeki „varázsolás” korszaka, amelyben a varázslást a testvérek közösen gyakorolják. A szerelmi érzés is megengedett közöttük, hiszen csak játszanak, gondolja a felnőtt, és bizonyos értelemben igaza is van, de a gyermekek valójában kettős tudattal játszanak. A kettős tudattal történő részvétel pedig a vágy és szégyenkezés kettőségét implikálja a játékosban. Jóllehet a nagy gyermekkori szenvedély érzelmi szempontból valóságos ugyan, érvényessége mégis csupán a játékvilágban van. A gyermek tudja, hogy billeg a játék és a valóság között, amikor erotikus játékokat játszik, mert a cselekedet játék-szintű ugyan, de valóságos szenvedély fűti. Határátlépés történik azonban, ha a testvérvonzalomnak a gyermekkorra jellemző intenzitása és minősége átkerül a felnőtt korba, ha a testvérek „átjátsszák” a gyermekkori szenvedélyt a felnőtt életkori kapcsolatba.
A gyermekkori testvérkapcsolatnak kötődés pótló funkciója a fantázia-köziségből származik. A testvérkapcsolat pótolhatja a korai anya – gyermek kapcsolatban elszenvedett hiányosságokat. A narcisztikus sérüléseket a testvérkapcsolat már a kisgyermekkorban enyhíteni tudja, és bizonyos mértékben „jóvá teheti” a szülői mulasztást. Ha az egyik gyermek többet kapott a szülői figyelemből, mint a másik, a szerencsésebb tovább adhatja testvérének „kapcsolati tudását” (Erdélyi 2005).
A gyermek-, és a felnőttkori testvérkapcsolatot meg kell tehát különböztetni egymástól. A pszichoanalízis modell-helyzetei az anya-gyermek duális kapcsolata , illetve a szülői páros és a gyermek háromszöge, és a pszichoanalitikus elmélet ezekre a modellekre épült. A tanulmányban azt kívántam bemutatni, hogy a gyermekkori testvérkapcsolat a szülők – gyermek-, illetve az anya –gyermek kapcsolat mellett, miközben azokra épül, különálló dinamikai egységet is alkot. A gyermekkori testvérkapcsolatban a különnemű testvérek vonzódása egymáshoz elsősorban a korai kapcsolatból származik, és erotikus színezete nem csupán az ödipális kötődés pótlásaként értelmezhető, hanem ez maga egy vágymegvalósító szenvedélykapcsolat, „idealizált incesztus”, amelynek dinamikáját a közös játék szervezi. Ennek a játékszinten megvalósult kapcsolatnak az érzelmi ereje viszont a valóságban gyökerezik, és a testvérek ezt egyrészt közös eredetükből, amelynek része a „testvér trauma” is, és az eredethez fűződő fantáziákból merítik, másrészt fantázia-köziségük táplálja az érzelmi intenzitást. A különnemű testvérkapcsolat a későbbi párkapcsolatok működésének mintája lesz, azonos nemű testvéreknél a testvérkapcsolat interakciós mintázata a női-, illetve a férfi identitás és -szerepek formálódásán keresztül érvényesül.
Kielégítően működő kapcsolatrendszerben nevelkedő gyermekek számára a serdülőkor végén lezárul a gyermekjáték fejezete, az idealizált incesztus emlékké merevedik, az infantilis szexuális elemeket a szereplők elhárítják, és a testvérek közötti történések elmesélhető anekdotákká válnak, amelyekből csak néhol kandikál ki a restelkedés. Az elsüllyedt Játékban rejlő szenvedélyes testvérszerelmet a felnőtt élettörténettől elhatárolódott „emlék-szigetben” őrzik a testvérek, amely részint tudatos, részint tudattalanná vált elemein keresztül meghatározza érzelmi életüket, és befolyásolja partnerválasztásaikat. A pszichoterápiás szcénákon keresztül a terápiás kapcsolatban a Játék újjáéled, és a hasonmás az áttétel szereplőjévé válik. Az analitikus az áttételben a hasonmás pozícióból indulva válhat szülővé, s így alkalma van bejárni saját életútjának egyes részleteit is, miközben páciensét követi.
Irodalom
Bagdy, E., Kóta, H., Safir, E. (2002): A Közös Rorschach Vizsgálat: felvétel, jelölés, interaktometriai elemzés. In: Bagdy E. (szerk. ) A párkapcsolatok dinamikája. Budapest, Animula. 99-125.
Bálint, M.(1997): A borzongások és regressziók világa. Budapest, Animula.
Bourguignon, O. (1999): Le fraternel. Paris, Dunod.
Botella, C., Botella, S. (2001): La figurabilité psychique. Lausanne, Paris, Delachaux et Niestlé.
Cocteau, J.(2002): Les enfants terribles Paris, Grasset,1919.
Dolto, F. (1982): Séminaire de psychanalyse d’enfants. Paris, Seuil.
Dolto, F. (1984): L’image inconsciente du corps. Paris, Seuil.
Erdélyi I. (2004): Az „apa-neve” pszichoanalitikus folyamatokban és Lacan neve a pszichoanalízisben. In: Erdélyi, I., Tér és tükör. Mindennapi kísérteteink. Budapest, Flaccus, 74-81.
Erdélyi, I. (2005): A kapcsolati tudás a protagonista és a rendező interakcióin keresztül pszichodráma csoportokban. Psychiatria Hungarica, 20. 2: 95-112.
Erős, F. (2006): „Veszélyes expedíciók”: Freud, Ferenczi és a telepátia. Lélekelemzés,1:20-29.
Ferenczi, S. (1929) A relaxáció elve és a neokatarzis. In:Technikai írások. Budapest. Animula, 1997.71-86.
Ferenczi, S. (1931/1982): Felnőttek „gyermekanalízise”. In: Linczényi,A. (szerk) Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Budapest, Magvető, 410-438.
Freud, S. (1916-17/1986): Bevezetés a pszichoanalízisbe. Budapest. Gondolat
Freud, S. (1919/1998): A kísérteties. In: Bókay A., Erős F.(szerk.) Pszichoanalízis és irodalomtudomány. Budapest, Fílum., 65-82.
Green, A.(1990): La folie privée. Paris, Gallimard.
Green, A.(2005): Jouer avec Winnicott. Paris, PUF.
Jaffé, R. (2010): Narcisszos és Ödipusz között. Jegyzetek a testvérkomplexus témaköréhez (Notes on the sibling complex between Narcissus and Oedipus). Pszichoterápia, 19, 6, 404-413.
Kaës, R. (2008): Le complexe fraternel. Paris, Dunod.
Klein, M.(1957): Envie et gratitude. Paris, Gallimard.
Klein, M.(1999): A szó előtti tartomány. Budapest, Akadémiai K.
Kohut H. (1974): Le Soi. Paris, PUF.
Kernberg, O. (1979): Les troubles limites de la personnalité. Paris. Privat.
Lacan, L.(1998): A fallosz jelentése. Thalassa 2-3: 23-33.
Lebovici, S. (1983): Le nourisson, la mere et le psychanalyste: les interactions précoces. Paris, Éd. Centurion.
Lee Th., R., Joy A., Mancini, J., Maxwell J.W. (1990): Sibling relationships in Adulthood: Contact patterns and Motivations. Journal of Marriage and the Family, 52,2: 431-440.
Mérei F. (1989): Az utalás. Az élményközösség szemiotikai többlete. In Gerő Zs., Fischer E. (szerk) Társ és csoport. Budapest, Akadémiai K., 264-288.
Mitchell, J. (2006): Sibling trauma: a theoritecal consideration. In: Coles P. (ed.) Sibling realationships. London, New York, Karnac,155-174.
Parat, H. (2004): L’inceste. Paris, PUF.
Rank, O. (1932): Don Juan. Une étude sur le double. Paris. Danoël et Steele.
Segal, H. (1997): Bevezetés Melanie Klein munkásságába. Budapest, Animula.
Stern, D.( 2003): Le monde interpersonnel du nourrison. Paris, PUF.
Szondi L. (1987): Káin, a törvényszegő, Mózes, a tövénytisztelő. Budapest, Gondolat.
Watzlawick, P., Helmick-Beavin, D., Jackson, D. (1972): Une logique de la communication.
Paris, Seuil.
Willi, J.(1981): Az összejátszás, mint a házasságpszichológia és a házaspárterápia alapjelensége. In: Buda,B. (szerk.) Pszichoterápia. Budapest, Gondolat, 500-507.
Winnicott, D.,W. (1971/1999): Játszás és valóság. Budapest. Animula.
Zajonc, R. B., Markus, H., G. B. Markus (2003): A születési sorrend rejtélye. In: Zajonc, R. B. Érzelmek a társas kapcsolatokban és megismerésben. Budapest, Osiris, 247-241.
Zazzo, R. (1960): Les jumeaux, le couple et la personne. Paris, PUF.
Zimmerman, N., Collins, L.E. (1996): Születési sorban elfoglalt hely, kognitív stílus és kompetencia: a szupervízió rendszerszemléletű megközelítése. In: Kessel, L., Sárvári Gy. (szerk.) Tanulmányok a szupervízió köréből. Budapest, Supervisio Hungarica,108-119.o.
Melléklet
- Jean Cocteau: Vásott kölykök (Les enfants terribles).
Játék és valóság a regényben
Cocteau fiú –lány testvérpárosban zajló játékával ábrázolja a testvérek fantázia-köziségét, amelyben a fantázia teremtette közös világ kiszorítja a realitást. A Játék elburjánzik, és a gyermekszoba „játék-valósága” a külső, a mindennapi valóság fölé kerekedik. Hősei, Elisabeth és Paul, saját világban élnek, amelynek szabályait a Játék foglalja magába.
A testvérek egymás tudattalan világában járatosak, ismerik a másik vágyfantáziáit, és egymás hasonmásaivá is válnak, amikor realizálják a másik vágyát. A hasonmás-fantázia megelevenedik, ez okozza a fantázia és a valóság összevegyülését, és a két világ határainak elmosódása végül halálukat okozza. A gyermekszoba szellemét a szülői hálószoba szelleme inspirálja, s amikor a szülők meghalnak, maguk lesznek saját, és egymás szülei is.
[1] A szerző Mágikus és hétköznapi valóság (Budapest, Oriold és Tsai, 2010, 56-84) című könyvének egyik fejezete. [2] A kisregény cselekményének összefoglalását ld. az 1. sz. mellékletben. [3] Siblings relationships (éd. P.Coles), London, N.Y., Karnac, 2006. [4] A cím csak körülírással, vagy analógiásan adható vissza fordításokban. A francia fordításhoz az első megoldást választották, így lett címe A Nyugtalanító különösség (L’inquiétante étrangeté), a magyarhoz az analógiást, ezért kapta A Kísérteties címet. [5] Dolto az ikrekkel kapcsolatban jegyzi meg, hogy egyik a másik számára az „ősjelenetet” reprezentálja (i.m., 1982, 227.o.). [6] A KRV teszt felvétele és a statisztikai eredmények elemzése Sánta Boglárka (2006) munkája. [7] B.d’Astorg. Ld. in: Parat, i.m., 93.o.)