Valamikor a 70-es ével végén, amikor Párizsból több éves távollét után visszatértem, a szomszédban lakó Gyurkovics Ági szólt, hogy menjünk együtt tornázni. Tudta, hogy valaha versenyző voltam, hogy „függő” vagyok, s hogy gyönyörűséget szerez számomra a mozgás. Azon a szombaton, az első óra előtt, pont azt a bőrcsipegető izgalmat éreztem, amely a versenyek előtt meglepett, de akkor már ott álltam a Kapás utcai terem tükreivel szemben, az ajtóval átellenben, azon a helyen, amely mindig is a helyem maradt. Megszólalt a zongora, és hirtelen a múltból előbukkantak kislány- és serdülő korú hasonmásaim, akik mind-mind a zenére mozogtak egymástól függetlenül, mégis nagyon hasonlóan egymáshoz. Az emlékek azonban hirtelen elhalványultak, amikor Hajós Klára megjelent, és elkezdődött az óra. Egyenes tartású elegáns figurája rögtön megigézett. Mozdulataiban nem csupán a kigyakorolt mozgástechnikát lehetett felfedezni,de be lehetett látni rajtuk keresztül a lelke legmélyéig. Egyszerre lebegett és állt biztonságosan a talajon. Föld és levegő lányaként létezett.
Sok éven át jártam az óráira, s ma már tudom, hogy módszere nem csupán a testgyakorlást vette célba, hanem valódi önismereti munkát végeztetett velünk, ha adtuk magunkat neki, illetve a mozgásnak. Átéltük a „testben lét” örömét, a mozdulat zsigeri szintű születését, ami mindnyájunknál egyedi, mert kinek-kinek más a ritmusa, de az ütemét mindenkinek befolyásolják mindennapi életeseményei is. Az, hogy hogyan mozdulok meg, kifejezi, hogyan is vagyok a bőrömben, s valamit abból a minőségből, ami csak én vagyok. A „hullámzó kedélyállapotban”levés, a „repülős kedvvel”, vagy épp a „magát vonszolóan” levés csecsemőkori beidegződéseket, kisgyermekkori mintákat épp úgy hordoz, mint aktuális örömöt vagy bánatot. Szóval egyfelől korai kapcsolati minták szerint, másfelől aktuális érzelmektől vezérelve létezünk, de saját ritmusunk, az u.n. „vitalitás affektusunk” velünk születik.
Pszichológusként is sokat tanultam Hajós Klárától, tanultam a test és lélek szoros viszonyáról, a női test és mozgás esztétikumáról, a tökéletességre törekvésről és a szorgalomról. Hajós Klára igazi tanár volt, valódi pedagógus, karizmatikus személyiségű ember, akire oda kellett figyelni, ha mutatott, vagy magyarázott egy mozgássort, s aki hatást gyakorolt. Szokása volt, hogy kiválasszon valakit mozgások bemutatására, mindig olyas valakit, aki maga is kínálkozott a szerepre. Úgy éreztem, hogy kiérdemeltem a tanítványságot, amikor egy hosszabb periódus folyamán velem mutattatott be egy-egy mozgássort. Megtapasztaltam, hogy ha átélem a mozgást, benne leszek a testemben, Én mozdulok meg, s a legkisebb mozdulat is Én vagyok. Senki más nincs, aki úgy mozdul meg, mint én, és ez által át fogom élni az egyediségemet. Megtapasztalom azt a létezési módot, amely az enyém, a sajátom.
Hajós Klára számomra az egyediséget képviselte, aki egyfelől a Testi Lét művésze volt, másfelől karizmatikus személyiségű tanár, s mindezt finoman lebegő nőisége ötvözte egybe. Olyan művész volt hát, aki testélményeken keresztül vezetett rá arra, hogy merjük átélni EGYEDIÉGÜNKET.