TERÁPIÁS TÖRTÉNETEK
TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET HATÁRVIDÉKÉN
Erdélyi Ildikó: A lélek színháza – A pszichodráma és az önismeret útjai. Budapest, L’Harmattan Kiadó, 2015, 329.o.
Erdélyi Ildikó lélekszínháza tudomány és művészet határvidékén teremt ösvényt az olvasónak, legyen akár érdeklődő laikus vagy képzett szakember, amelyen útra kelhet a pszichoterápia világába és betekintést nyerhet a lélek rejtelmeibe. A kiképző pszichoanalitikus és pszichodráma pszichoterapeuta szerző legújabb könyve egyszerre a kortárs pszichoanalitikus elméletekre alapozódó pszichoterápiás gyakorlatot bemutató szakmai alapkötet, illetve sajátos pszicholiteratúra, amelyben a személyes történetek terápiás átiratainak megismerése egyúttal esztétikai élményt is nyújt az olvasónak. Az esetek felfedezésekor a szakemberek és laikusok egyaránt átélhetik a pszichodráma csoportok és a kétszemélyes terápiás terek apró rezdüléseit. Az egyes esetek részleteinek kibontása az olvasó számára is átélhető intim élményt teremt: mintha ott ülnénk a terápiás térben, mialatt olvassuk ezeket az átiratokat. Ettől válik laikus szemmel is élvezhetővé és izgalmassá a könyv, miközben a szakma olvasói betekintést nyernek abba, ahogy a könyv szerzője a páciensekkel illetve protagonistákkal a közös fantáziálások mentén fejti fel a történeti szálakat, és jut el valamiféle nyugvópontra.
A könyvben 15 év terápiás praxisából 47 eset kerül ismertetésre, amelyből 6 analitikusan orientált egyéni terápiás történet, 41 pedig pszichodráma eset, döntő többségében protagonistacentrikus pszichodrámajáték bemutatása, alkalmanként kiegészítve csoportcentrikus csoportjátékkal és különböző módszerkombinációkkal. A sokszámú pszichodrámajáték ilyen szigorú gondolati rendben történő, „koreografált”, részletes bemutatása önmagában is nóvum, akár tankönyvként is ajánlható a módszert tanulók, vagy a módszer iránt érdeklődő olvasók számára. Érzékelhető a szerző azon szándéka, hogy minél hitelesebben írja le a nehezen leírhatót, hiszen a pszichoterápia hatásmechanizmusát tekintve az élményben gyökerező, és emiatt illékony műfaj, akárcsak egy színházi előadás. Tetézi a nehezen megfoghatóságot a többszemélyes, csoportos tér, ezért a könyv szövegében végig érezhető az egyensúlyozás a dokumentarista pontosság és a még az olvasó számára is érthetőség igénye közt. Különösen bonyolult a szöveg útján történő megjelenítés az olyan drámajátékok esetén, mint például Emília játéka, amelyek alapvetően a mozgás, a gesztusnyelv, a nonverbalitás mentén haladnak.
Valamennyi esetelemzés a terápiás helyzetleírástól a szakmai reflexiók megfogalmazásáig ível: rövid anamnézisből, részletes módszertani leírásból és pszichodinamikai értelmezésből, valamint az esetkezelést megalapozó pszichoanalitikus elmélet bemutatásából áll össze. A kötetre a gyakorlat és elmélet szintézise jellemző, a konkrét terápiás történések és az alkalmazott tudományos elméletek egymással teljes összhangban jelennek meg. A terápiás történések hátterében kirajzolódik például a transzgenerációs átvitel folyamata, megmutatja magát a családi fantom, felfejtődik a származási titok, megszelídül a démoni és életre kel a halott anya, megtalálódik, illetve elsiratódik a hiányzó apa, és újjászületeik a testvérkapcsolat. A jelenlegi kötetben is – a szerző korábbi munkáihoz hasonlóan – kulcsszerepet kapnak az álmok, felbukkan az álomzugban lapuló emlék, változást hoz a lapfordító álom és feltárul az álom személyiségszerveződést elősegítő mentalizációs funkciója. A kliens-protagonista tudattalan tartalmait felfedő álomfejtések és közös asszociálások, fantáziálások mellett a szerző nagy hangsúlyt fektet az áttételi-viszontáttételi folyamatok ábrázolására is. Az előbbiek a pszichodráma esetében összetett természetűek, hiszen – akárcsak Artúr történetében a rendezőn és vezető társán kívül a csoporttagok is az áttételes érzések hordozóivá válhatnak a protagonista gyermekkorának különböző hangsúlyos személyeit megidézve. A viszontáttételi folyamatok ábrázolásakor a szerző szinte a lélektani napló pontosságával tárja az olvasó elé az egyéni terápiák és a pszichodráma protagonista játékok vezetése során tapasztalt érzéseit és megéléseit, amelyek mint a kliens-protagonista pszichodinamikájának megnyilvánulásai az ő tudattalanjának megértéséhez segítik hozzá a szerzőt és vele együtt olvasóját is. Valamennyi esetben tanúi lehetünk, amint az élettörténet hiányzó darabjai az álmok, a fantáziák és az asszociációk mentén rekonstruálódnak, illetve megkonstruálódnak a terápiás kapcsolatban.
A kötetben szereplő esetátiratok mindegyike egyszerre nagyon izgalmas „belső krimi…, amely mindig pozitív véget ér, reményeket ad, és jó esetben katartikus hatást vált ki” (Erdélyi, 2015, 320.o.); és egy jól alkalmazható szakmai útmutató, amelyben felfedezhetjük, hogy a bűvösnek tűnő javaslatok miként válnak hatékony terápiás intervenciókká, hogyan teremtődik meg a jelen pillanat, jön létre páciens és terapeuta találkozása, amely valódi változást és gyógyulást eredményez. A könyv ugyanakkor egy terapeuta „vallomása” is, hiszen a történetek megismerésével a szerző terapeuta elénk tárja saját pszichoterápiás munkamódját, stílusát, betekintést enged a főhőseivel kapcsolatos asszociációba, fantáziáiba. A szakavatott olvasó a terapeuta munkamódjában felfedezheti a francia gyermek pszichoanalízis, a kortárs német-amerikai fejlődéslélektan, és a bécsi- amerikai Moreno és magyar Mérei pszichodráma hatását is. A terapeuta egyszerre illeszkedik tehát a kortárs szakmai gondolkodáshoz, ugyanakkor saját stílust is teremt. Külföldi szaklapokban, kötetekben már olvashatók pszichodráma mukájáról írt szövegei, s a jövőben ez a könyv is megérdemli majd a nemzetközi figyelmet.
Fecskó-Pirisi Edina – Hunya Csilla – Koronczai Beatrix – Kovacsics Leila – Sáfrány Eszter